magamon kezdem


Sanya és én

2022. szeptember 27. - kanyika

Mostanában ritkán önt el a spontán életenergia, mely egykor víg görbe utakat eredményezett, a három gyerek mellett nincs szabad helyiértékem. Az egérút inkább az adott kezelésével, a hozzáállással kapcsolatos. Ha megadom magam esetleges tényezők összejátszásának és nem méltatlankodásra, ellenállásra megy az energiám, mindig elkezd történni az élet.

Tovább

Minimalista advent

"Különösen alacsony akkutöltöttségi szint" – olvasom a telefon kijelzőjén és belém hasít, hogy mindenkinek kéne egy töltöttségiszint-jelző. 50% alatt már energiatakarékos üzemmódra kéne átállni, mindenféle túltolás helyett befelé fordulni, töltőre kapcsolni. Ez mókuskerékhajtás közben nem egyszerű mutatvány. Ha térerő van is (energiazabáló fekete lyukakkal), nincs, vagyis eltűnni látszik tér-idő. Tágítani kell, amit ugye az eltökélt önfejlesztő nézőpontváltással, új technikák beépítésével érhet el. De csak egy bizonyos (töltöttségi) szint fölött. Alatta marad a fapad. A "zakson". Pont ilyen az idei adventünk.

Tovább

Szabad-e a strand?

Nyári jegyzet

Sosem tudtam „jajúgy” élvezni a strandot, mindig úgy éreztem, a sör-lángos-palacsinta, a műanyag felfújható állatok és társaik a leghívebb bizonyítékai annak, hogy az ember nem tud mit kezdeni a szabadságával. Nem tud mit kezdeni vele, szorong tőle, ezért igyekszik benépesíteni mindenféle haszontalan fogyasztási cikkel, időelütő alkalmatossággal, telítettségérzet-fokozó szerrel.

Tovább

Indián kommunikációelméleti alapok

Egy mélyökológiai műhely élményeiről is tudósítottam nemrég. A műhelymunka egyik alapszabálya volt, hogy a csoporton belül maradjon minden, ami ott a személyes megnyilatkozások során elhangzik. Ez nyilvánvaló, ugye, bár teljesen ártatlanul, puszta lelkes megosztani vágyásból is meg lehet szegni ezt a szabályt, a „műhelytitkok” felismeréséhez ugyanis érzék kell, mely jó hír, finomhangolható.  A másik alapvetés a mienknél – szellemi-lelki értelemben – sokkal fejlettebb egykori indián törzsi kultúrából ered: beszélj a szívedből és hallgass a szívedből!

Tovább

Mert mi egy ilyen család vagyunk...

Sosem bírtam az érzelgős megnyilvánulásokat, a nagy jeleneteket, a direkt helyzeteket. Ha fotóztak, mindig grimaszoltam, ha jött a filmben a kiszámítható nagy egymásra találás, rosszul voltam. Mindenre volt címkém az amerikai jelzőtől a mesterkélten át az émelyítőig. Mindezzel alaposan körbe is bástyáztam magam mindaddig, míg a verbális érzelemnyilvánítással nem fukarkodó hároméves kislányom valami magától értetődő természetességgel el nem kezdte mondogatni nekünk, hogy „szeretlek”. Szavai mögött olyan tagadhatatlanul jelen való odaadásról tanúbizonyságot téve, melytől újra és újra – elleplezhetetlenül és rettenetesen érzelgős módon – elolvadok. Így lettünk mi „amerikai” család…

Tovább

A prózai szép nyomában 1.

Van pár dolog, amelynek eddig azt hittem, csak élethelyzetemből és egyéni fogyatékosságaimból adódóan üthetem bottal a nyomát. Mióta rájöttem, az ellenállás csak tovább nehezít egy adott nehéznek megélt szituációt, és voltaképp az ellenálló jellemének próbája egy-egy helyzet, most már amondó vagyok: Valóság, „nagybátyám”, átkeretezlek!

Világ életemben szenvedtem – illetve most úgy látom, a szenvedést választottam – olyan dolgokkal kapcsolatban, mint amilyen az élet tárgyainak, kellékeinek ide-oda pakolása (vagy elfelejtése, elhagyása, el…rontása, nem rendeltetésszerű használata stb.). Most már tudom, a „gyakorlati síkon autista vagyok, bocsi” nem jó duma, egész egyszerűen azért, mert egy ember kompetens abban, hogy összeszedje, rendezze, rendszerezze életem tárgyait és kellékeit, és ez történetesen én vagyok. 

Tovább

Várandósan egy vajúdó világban

Megvan a kívülről szuggerált „tisztátalan vagyok”-érzet, és a mozdulat, ahogy hazaérve profi amerikai kosárlabdázókat megszégyenítő elszántsággal zsákolod a levetett ruhákat a mosógépdobba? Aztán a zuhany alatt ereszted magadra a vírusölő forró vizet, és próbálod leengedni a lefolyón az összes parád, szeretteid hisztérikus féltését, a mögötted álló napi gerillaakciók abszurditásait, a magad kicsinyességét, hitetlenségét, a szívedhez újra csak közel engedett kétség szárnytörő valóságosságát? Aztán kilépsz és keresed a kapaszkodót, az ismerős tevékenységek otthonosságát, a kapcsolódás lehetőségeit, laza magad. Eszedbe jut, hogy elvileg van humorérzéked, meg ismered a könnyedséget. És van bátorságod odahagyni maszkod, lefagyott Sikoly-arcod, és elindulni a benső erőforrások felé a D-vitamin mellett nem kevés mondjuk úgy, leszamilesz-tablettát leküldve...

Tovább
süti beállítások módosítása