A „tücsökségről” sokáig azt hittem, a romantikus lelkületű ízeltlábú „lényéből fakad”, mígnem rá kellett ébrednem, valójában elég sokan szeret(né)nek csak hegedülni…

Ha a tücsök a féktelen futamoknak teret engedve is tudja, mi mindent rekeszt ki a tücsökszemei által befogható térből, a tücsökszempontból is múlandó időből, akkor tücsöksége tudatos választás és számol annak következményeivel, elviszi a hátán saját életstílusa „hátulütőit”.

Ha azonban a tücsöklét-színtér koncepciózus megépítése, a színpad berendezése nélkül kezd neki, mindig csak középszerű játékos, mások számára elhordozandó – pont egy tücsöknyi, vagyis egy hangyányit nagy – teher lesz környezetének. Még ha nyáridőben egy húron pendülnek is vele.

Ne fogjon hát senki könnyelműen a húrok pengetéséhez…

 Ideje van a munkának és ideje van a játéknak, Tücsökkoma! Vesd meg ízelt lábaid a földön, a hangyaszorgalmat meg ne vesd, tenni ne légy rest! Csak eztán járjon a kezed, és add a talp alá valót. Jobban fog sírni a hegedűd is, megindít másokat.

Bemászik kocka hangyaagyakba és titkon vágyat gyújt a tücsöklétre.

Húzd, ki tudja, meddig húzhatod... Hegedűd a létra.