Mostanában ritkán önt el a spontán életenergia, mely egykor víg görbe utakat eredményezett, a három gyerek mellett nincs szabad helyiértékem. Az egérút inkább az adott kezelésével, a hozzáállással kapcsolatos. Ha megadom magam esetleges tényezők összejátszásának és nem méltatlankodásra, ellenállásra megy az energiám, mindig elkezd történni az élet.

Sodródás másodlagos naivitással? Nem tudom, a gyerekeim viszont nagyon tudják. Na jó, teszünk egy kört kismotorral, mielőtt elindulunk az „isolába” a bátyóért, három lesz belőle, beutazzuk Tolnát-Baranyát (vivi, busz, toji), aztán meg már hárman futunk a cseppet sem szelíd motoros után táskákkal, tornazsákokkal, maradék uzsonnákkal… vagy épp könyörgünk egy, az Indulabakterház Bendegúzát kenterbe verő kisembernek, hogy menjünk máár tovább, mert a sorompó elromlott, a vonat késik, a lámpa nem világít stb. Ha belül nem megy az okvetetlenkedő monológ, előbb-utóbb mindig sikerül továbblépni, átlendülni, spontán megszületik a kapcsolódás. A kisgyerekes létet flowban akkor tudod nyomni nem őSanyaként, ha „Sanyát” kicsit elfelejted, intesz neki és a fel-felbukkanó mindenféle ellenállásról nem tudomást véve mégis, azért is odaadod magad az olykor egészen abszurd jelenednek. Szavakkal megragadni ezt a dolgot nem is lehet, annyira spontán és akarattal nem irányítható. De ilyenkor jönnek a legönfeledtebb, legboldogabb pillanatok. És Sanya is bont egy sört odabent…

A kép stílszerűen a Gyermekmentes Övezet c. oldalról származik. :)