Mutáns vírusokról és elhúzódó ágyhoz kötöttségről hallhatunk most lépten-nyomon, tombol az influenzajárvány. Ennek kapcsán az általános betegségfelfogásunkról és azokról a rögzült gondolati sémákról gondolkodtam el, amelyek oldásával talán valamelyest könnyíthető volna az ideiglenes fizikai nehézkedés is.

1. A legnehezebb feladat: „Csak lenni”. Csak ezt ne. Ez elől menekül jó ideje. Rezzenetlenül lógó függöny, mozdulatlan falak, az ágy lábai a semmi letört ágain. Magatehetetlen pont a mindenségben. Egy paplanja alatt magzatpózban didergő reszketeg kis egzisztencia, se anyja, se apja. (...)

2. „Sorscsapások”, az állapot elfogadása. A mai ember reakciója egy jövő-menő, de kifekvést igénylő betegség megjelenésekor leggyakrabban a felháborodás és az ellenállás. Személyes támadás az élettől! És jön az óvodás alkudozás: mért pont velem, de hát én olyan szépen, de nekem annyi, de nekem erre nincs stb. Ez az attitűd – felemelve képernyőre tapadt fejünket és kipillantva a nagyvilágba –  egyrészt komolyanvehetetlen, másrészt felülírandó. Érdemes tehát nem abszolutizálni az ilyen állapotokat. És a fókuszt a konstruktív irányba vinni. Ez persze a kevésbé önsajnáló, közösségibb egyéneknek jobban megy.

3. „Gyengeségem az erőm”: Ha egy társadalm a darwini evolúciós modellt sikeresen saját működési mechanizmusává teszi, akkor ott a nemecsekernőknek, árvácskáknak szükségszerűen veszniük kell. Nem kár értük, hisz alkalmatlanok a túlélésre. A kényszeresen kifelé élő átlagember előtt a gyengeség mindig megvetendő, csakhogy ez az önmagával való viszony pontos tükre és voltaképp kórkép benső világáról. Gyengének lenni, hibázni, kiesni a sorból férfinak, nőnek egyaránt lehet, sőt, olykor szükséges is. A legtöbbeknek talán inkább a betegségfóbiája miatt lenne szüksége olyan forradalmi védőoltásra, mely a lelki immunitást erősíti. Úgy tűnik – egy egészségesebb betegségkép felé fordulva –, meg kellene tanulni magunknak megengedni az elesettséget. Így lennénk képesek a másik ember felé is irgalommal fordulni.

4. A hétköznapi betegség természetes állapot: amelyik társadalom nem ezt vallja, hanem és elsősorban a medicina mindenhatóságát hirdeti, az rég elvesztette a kapcsolatát mindenféle mélyen gyökerező hagyományával, hovatovább a feljebbvaló forrással. Ha a betegség (az alapvetően egészséges szervezetet támadó mezei vírusokról és influenzáról írok) ellenségként van számon tartva, akkor valóban nem állunk nyerésre. Mert akkor mindig csak militarista felhangokkal cselekedhetünk, az pedig igen energiaigényes. Pedig az ilyen voltaképp "ártalmatlan" betegségek lehetőséget adnak a szervezetnek az erősödésre. Ahogy a kisfiam megállapította:

 Anya, a testünkben a fehérvérsejtek a szuperhősök!

5. A testtől való elidegenedés: A hétköznapokban jobbára mindent elkövetünk azért, hogy ne kelljen a testünkre figyelnünk. Folyamatosan a gép előtt görnyedünk, nem veszünk levegőt, csak pihegünk, egy pillanatra ki nem kapcsoljuk elménket (meg telefonunkat) - mindezt leggyakrabban fast food és mozgásszegény életmód mellett. A vonatkozó kutatások szerint csak akkor vagyunk hajlandóak tenni valamit magunkért, ha már baj van.  Az élelmiszer-és gyógyszeripar újra és újra napvilágra kerülő elvtelenségei ellenére mégiscsak megállapítható, hogy az emberi test ezekben a "génmanipulált időkben" meglepően jól vizsgázik. Tudja a dolgát, alkalmazkodik, megbízható szerkezet.  Ideje volna hát ennek tudatában bánni vele.

6. "Törődj magaddal!" Itt a ki tudja, legközelebb mikor adódó lehetőség, hogy az ember magában legyen, bevackoljon a barlangjába, mint a téli álmot alvó medve. Télen betegnek lenni életérzés. Váratlan szabadság, offline tér, meghívás egy időtlen, fázós-nyugdíjas teadélutánra. Lehet gyakorolni a népszerű slowlife-ot és különböző rekreációs gyakorlatokat.

7. Új dimenziók: A betegség érzéki dolog, ill. az érzékszerveink mindig nyakig benne vannak. Olyan, mintha az ingertovábbítókat kis időre leszedálná az agy, és megnézné, így is forog-e a gépezet. És forog. Csak nem kíván annyit, szerényebb. Lázas állapotban különös álmokkal lehetünk gazdagabbak, tudatalattink vadul küldözgeti az üzeneteket a beteg test mögött talán végre jobban jelen levő magunknak. Az olyan kis dolgok is kiválthatják a jó érzést fizikailag nehézkedő állapotban, mint a lábujjak jóleső lepedődörzsölése, hát még egy hideg tenyér forró homlokunkra.

8. “Ringasd el magad!”: Persze nem mindenkinek van kéznél egy másik gyógyító tenyér. Erről mindig az a beszélgetés jut eszembe, amit a lányom születése előtt egy igen különleges jelenléttel megáldott dúlával folytathattam. Egy ponton azt javasolta, hogy ha egyedül vagyok, egyszerűen fogjam és öleljem át én magam. (Testi és lelki értelemben egyaránt.) Ha tetszik: ringasd el magad! Ez a mondat elkísért nemcsak a szülőszobára... és nagy megerősítéseket, igazi gyógyulást hozott.

9. Az egészség ajándéka: A testi létforma nehézkességénél hatékonyabban kevés dolog taníthatja az embert alázatra. Egy-egy ilyen kisebb kórságból profitálhatunk. Egyrészt felfoghatjuk a betegség megélését egyfajta megtisztulásélménynek, lezárásnak és újrakezdésnek. Másrészt a lábadozás után az életenergia, életkedv visszanyerése igazi ajándékélmény. Amíg az emlék friss, a hála is az. Ha viszont halványodik, akkor feltehetőleg immunrendszerünk is gyöngül…