Az alábbiakban háromgyermekes hétköznaptaposó gyakorlatomat próbálom szinkronba hozni tanulni, fejlődni, kapcsolódni vágyó valóságommal megszínesíteni, megszelídíteni vágyva a kontúrosan keretezett hét-időt, a kíméletlenül sorjázó napokat és órákat, hogy azok ne csak múljanak, hanem teljenek – jelenléttel, örömmel, egymásra figyeléssel kisebb és nagyobb körben egyaránt…
Hétfő: fehér nap, fehér lap, elképzelem, kigondolom a hetem, szervezek-tervezek (ebédre maradékot eszek)
Kedd: zöld nap, teszek valami előremutató zöldítést a háztartásomban, kiszanálok pár tárgyat, végre a sufniba viszem az ablakban még mindig figyelő karácsonyi angyalkákat, mint "jóasszony" főzök, mosok, élére állítok, elsimítok
Szerda: hétközepe, többet-adok, jobban odafigyelek, gondoskodok, teszek valami jót magamért (pl. séta a sétáért, olvasás az olvasásért) – sárga, napsugaras, töltő nap, hogy töltött tankokkal mehessünk tovább (ill. húzhassuk magunk után a beleinket – ahogy Örkény egypercesében – a hét további részében is)
Csütörtök: sütőtök, vagyis narancssárga nap, már otthonos a hétköznapi mókuskerék, forog a gépezet (arra azért figyelj, ne pörögj be), beújítok valamit az esetleges délutáni nehézkedésbe, valami hippimamis "polgárpukkasztót"
Péntek: kék, a dolgos hetet lezáró dolgos, a hétvégi jónak megágyazós nap
Szombat: átlátszó, bónusz-nap sokáig pizsamában, az átmenet megélésnek napja, kicsit az előző, de már az új ritmusban is vagyok, elemzek, elengedek, hagyom lenni a dolgokat
Vasárnap: piros(betűs) nap, saját képünkre formált ünnep-nap, vagyis megélt együttlét, az irracionális dicsérete, hálaadás, álmodozás, szívből nevetés, csak-levés...
aztán kezdődhet elölről az egész…
