Az idő előrehaladtával egyre inkább seszínű haj, klasszikus/közhelyes kék szem. A türkizmánián túl színhelytelen öltözködés. Nehezen körülírható alkat, szabálytalan vonalak, már-már testnegatív hozzáállás. Vásárlásfóbia és az a szenvedős beállás a mindig méltatlannak érzett próbafülkében... Egykori gimis cuccok, nembevállalt hippikellékek, sosem hordott elegáns, majdbelenövök darabok, de leginkább őskáosz a gardróbban. Hogy lesz itt öröm a napi öltözködős rutin?!

Kinek gyököt kell vonnia magából, kinek négyzetre kell emelnie a hangját ahhoz, hogy a környezetével való kommunikációja hatékony és gyümölcstermő legyen. Vannak kifejezetten önkorlátozó attitűdöt követők, vannak szemrebbenés nélkül szemérmetlenek, és vannak stratégák is, mint a tudatosan törekvők és az álszelíden követelők.  Ezeknek a technikáknak a megfigyelése kívülről igen szórakoztató tud lenni, ha azonban érzelmileg is bevonódik az ember, akkor már alaposan megégetheti magát, illetve „be is nézheti” a dolgot.

Mindig érdekelt, vajon meddig kell az embernek saját benső lehetőségeihez, szellemi-lelki potenciáljához képest lesüllyednie ahhoz, hogy aztán emelkedhessen, és a kizökkent időt a maga szűkös eszközeivel valamiképpen helyretolni igyekezhessen.

Az elidegenedés lelki valóság, lélekállapot. Valamiféle tetszhalál. De mindképpen elrejtett, eltemetett tartalmak jellemzik és mély pesszimizmus az élettel, az emberekkel és önmagunkkal szemben.