Kinek gyököt kell vonnia magából, kinek négyzetre kell emelnie a hangját ahhoz, hogy a környezetével való kommunikációja hatékony és gyümölcstermő legyen. Vannak kifejezetten önkorlátozó attitűdöt követők, vannak szemrebbenés nélkül szemérmetlenek, és vannak stratégák is, mint a tudatosan törekvők és az álszelíden követelők. Ezeknek a technikáknak a megfigyelése kívülről igen szórakoztató tud lenni, ha azonban érzelmileg is bevonódik az ember, akkor már alaposan megégetheti magát, illetve „be is nézheti” a dolgot.
Tükröt tartani a másik elé úgy, hogy egyelőre „tükör által homályosan” látunk, hogy töredékes ismerettel, szemüveg nélkül is sokdioptriás differenciával szemléljük önmagunkat és az egész világot, bajos vállalkozás. Tekintve azonban, hogy csak „a másikban moshatjuk meg arcunk”, van ebben valami megrendítően szép vonás is. Az egymásra utaltság. Rád vagyok utalva, mert nem látom egészében, de te árnyalhatod a képet, kiegészítheted, elvehetsz belőle, megvilágíthatod más aspektusból. Légváramat egy mondattal lerombolhatod, ugyanakkor falaimat megerősítheted néhány létemet igenlő mondattal. Meg merem magam mutatni neked, mert tudom, nem nagyítóval nézel, nem törsz pálcát felettem, nem érzed, hogy utadban vagyok, hiszen jelentősége van annak, hogy pont itt, pont most és pont ilyen állapotban találkozunk. Legyen hát igazi a találkozás, nincs mitől félnünk, nincs mit szégyellnünk, jól van így – bénán, esetlenül, félkészen.
A blog címe, a Magamon kezdem még nem került kifejtésre. Talán elsőre félreérthető is lehet, akár azt is feltételezheti az olvasó, hogy ez egy önmaga körül pörgő, magát tupírozó szubjektív objektum, holott a létrehozásának motivációja épp az ennek ellenkezője. Ha a hiányait, kételyeit, kérdéseit, illetve kritikus meglátásit kifejezésre is juttatja a szerző, ezzel nem külön állását, elkülön-ülését fitogtatja, hanem helyet keres, teret nyitni próbál, kapcsolódni vágyik.
Alkati sajátosságokból és élethelyzetemből kifolyólag az utóbbi pár évben túl sok volt az analízis, az irgalmatlan ízekre szedés, ironizálás és kritizálás. Ezt az attitűdöt szeretném felülírni. Ugyanakkor – és épp a napokban volt egy felemás beszélgetésem ebben az témában – szükségszerűnek is gondolom az ilyenfajta személyes kis „pitipoklok” megjárást. Sőt, szerintem aki ezt a munkát nem végzi el, megjárja…
Ahhoz, hogy a föntebb vázolt etikai alapállást kifejezésre juttassam, némi esztétikai változtatást is eszközöltem a blogfelületen: a magamon feliratot kisebb betűméretre vettem, a hangsúly az igén van, mely lendületes és valamiféle újrakezdést sejtet. Ha nem is „megtérést” vagy teljes megfordulást, de legalábbis elindulást – egyelőre a betűk útján, egy új irányba. Az egyik legpozitívabb visszajelzés eddig a Magamon kezdemre egyrészt az volt, hogy „ez egy őszinte blog”, a másik meg, hogy „jó az irány, az út majd visz magával”. Vigyen csak, egyre nagyobb tágasságba – én magamat (oda)adom.
