Az idő előrehaladtával egyre inkább seszínű haj, klasszikus/közhelyes kék szem. A türkizmánián túl színhelytelen öltözködés. Nehezen körülírható alkat, szabálytalan vonalak, már-már testnegatív hozzáállás. Vásárlásfóbia és az a szenvedős beállás a mindig méltatlannak érzett próbafülkében... Egykori gimis cuccok, nembevállalt hippikellékek, sosem hordott elegáns, majdbelenövök darabok, de leginkább őskáosz a gardróbban. Hogy lesz itt öröm a napi öltözködős rutin?!

Aki úgy néz a tükörbe, hogy az van, amit lát, rövidlátó. Esztétikás bölcsész szemüveg nélkül is érezhető, hogy a szép a puszta érzéki látványnál rejtélyesebb dolog. És nem is önmagáról, hanem valami sokkal nagyszerűbbről ad hírt. „A szép” csak az első, a vágykeltő, hívó jelenség, mely aztán az embert valószínűtlenül szép tájakra vezetheti, olyan tájakra, ahol már egész biztos, hogy nem kísér(t)i önnön korlátolt test- és tükörképe…

Kinek gyököt kell vonnia magából, kinek négyzetre kell emelnie a hangját ahhoz, hogy a környezetével való kommunikációja hatékony és gyümölcstermő legyen. Vannak kifejezetten önkorlátozó attitűdöt követők, vannak szemrebbenés nélkül szemérmetlenek, és vannak stratégák is, mint a tudatosan törekvők és az álszelíden követelők.  Ezeknek a technikáknak a megfigyelése kívülről igen szórakoztató tud lenni, ha azonban érzelmileg is bevonódik az ember, akkor már alaposan megégetheti magát, illetve „be is nézheti” a dolgot.