Bár a Nemzeti Galériában kiállított Vágyott szépség című tárlat képei már messze járnak, a találkozás élménye továbbgyűrűzik a befogadóban, ki nem szűnik meg vágyni a szépségre... 

Vissza a Raffaello előtti korszakhoz, egy gépesített világból vissza a természethez, az akadémiai jólfésültség helyett vissza a valódi érzelmekhez, a kiüresedett hagyomány helyett az átélhetővé tehető történetekhez, vissza a mitikus tájakra, a legendás, de nagyon is emberi hősökhöz és hősnőkhöz.  A preraffaelita testvéri társaság úgy tűnik, ezzel a hátraarccal tett előrelépést a művészet történetében. Bár Ophélia, Hamlet kedvese (John Everett Millais leghíresebb képe) nem jött el a hazai nagyszabású tárlatra, elhozta a drámát ruharedőiben, halványuló arcán a szintén vízen (bár csónakban) lebegő, Sir Lancelot iránt lobogó Shalott kisasszonya (a második hullámos John William Waterhouse műve).

A naiv befogadó ékes példáját bizonyítottam a szeptember közepéig meghosszabbított kiállítás képeit csodálva, midőn a szentek profanizálása, a természet naturalizálása és a bujaság dicsérete engem menthetetlenül megigézett. Utólag olvastam csak utána a last minute megtekintett kiállítás képeinek, ill. azok hátterének, és rá kellett ébrednem, olykor vetítettem az érzékiségben nem szűkölködő vásznakra és az azokon megjelenő hol klasszikus, de újraértelmezett, hol titokzatos, a valóságból merített, gyakran múzsai piedesztálra emelt női alakokra. Ez utóbbiak életéről és gyakran saját(!) művészetéről, vagyis a hivatalos brotherhood mellett a „preraffaelita sisterhood” létezéséről árul el hallatlanul érdekes részleteket az alábbi tárlatvezetés: https://papageno.hu/featured/2021/09/vaszonrol-a-szakmaba-preraffaelita-modellek-es-festonok/

Több cikk is a művészek regényes életvitelét és szövevényes kapcsolatrendszerét firtatja, mely valójában a művek szempontjából nem mérvadó, kortörténeti szempontból viszont érdekes, főleg a női sorsok és szerepek, a női emancipáció történetének alakulása tekintetében.

A Dante keresztnévvel is az eszményi szerelem megfestésére predestinált – Dante Gabriel Rossetti műveinél engem jobban megragadtak – a később az akadémia elnökévé választott – John Everett Millais képei. A nyugalom völgye a vitálisan, feltűrt ingujjban sírt ásó széparcú apáca alakjával, A szabadon bocsátó parancs c. képen az erős nő, aki épp kimenti férjét a fogságból – alvó babáját csípőn hordozva – megtartja a gyermeket és a ráboruló szabadulót is, talán a családi idillbe illő kutya is az ő állhatatosságának jelképe. Őszi tájképei is figyelemre méltóak.

A képekben – mint teljességgel képértetlen – leginkább azt szeretem, hogy a hétköznapinál emelkedettebb asszociációkra indítanak. Megdöbbenve konstatáltam, hogy a kiállítás után beúszott tudatomba a képen látható könyv borítója. A szerzőjére nem emlékeztem, csak arra, hogy szerelmi a sztori és anno a Könyvudvarban igen jutányos áron vettem. Aztán belém hasított a felismerés, hogy a könyv szerzője a kiállításon is szereplő második hullámos William Morris, aki az Arts and Crafts összművészeti mozgalom egyik legfontosabb képviselője – alkotó feleségével együtt. A mellékelt képen látható Vaszary-festménnyel díszített kötet eredetije Morris könyvműhelyében készült. Ez a „vágyott szépség” tehát a tulajdonomban volt, csak nem tartottam számon.

A kiállításnak volt egy a magyarországi vonatkozásokat tárgyaló kiegészítő tárlata is, Az utópia szépsége című – a valódi kedvenceim innen kerültek ki. A harmadik hullámos Walter Crane mint a szecesszió előfutára kiemelkedő jelentőségű magyar viszonylatban. (Finom, légies, kecses alakjai jó volna, ha felsejlenének a házimunka végzése közben is, könnyedebbé és méltóságteljesebbé varázsolva a prózai nekifeszüléseket – már csak az Arts and Crafts jegyében is…) Ez az élet minden területét átszövő artisztikum és esztétikum leginkább a preraffaelita ihletésű gödöllői művésztelepi alkotók életén és művein érhető tetten. Falképek, meseillusztrációk, jelmeztervek is helyet kaptak a tárlaton. A kedvencem ebből a szekcióból Undi Mária táncoló nőket ábrázoló akvarellsorozatának két, egy a pávát, egy a főnixmadarat idéző gyöngyszeme volt.

A vágyott szépségtől eltelve kifelé menet azért meglepődtem, hogy a Muzeumshopban Rossetti Álmodozás c. képével díszített verbéna illatú szappant, illetve a ma is létező Morris&Co. cég virágos tapétamintás körömreszelőjét is lehet kapni…

Vágyott szépség – Preraffaelita remekművek a Tate gyűjteményéből

Az utópia szépsége – Preraffaelita hatások a századforduló magyar művészetében

A kiállítás kurátora: Plesznivy Edit

Magyar Nemzeti Galéria, Budapest