Nagy népszerűségnek örvend a közösségi médiában egy olyan elvileg értékorientált, gyakorlatilag kissé mesterkélt olvasás-népszerűsítő kezdeményezés, melyben a játékba hívottak a legkedvesebb, legmeghatározóbb olvasmányélményeiket oszthatják meg ismerőseikkel hét napon keresztül. A játék jó apropót szolgáltat arra, hogy az ember átgondolhassa, melyek az ő „bibliái”, vagy ha tetszik, a könyvek, amelyeket feltétlenül magával vinne arra a bizonyos lakatlan szigetre…
- Fekete István: Hajnal Badányban (Téli berek, Kele)
Úgy vezet vissza a gyökerekhez ez a bölcs öreg elbeszélő, ez a nyelvi bozótvágó Matula, hogy mondatait olvasva az ember felébred, magához tér és végre: levegőt vesz. Kiáll a térbe, belekiabál a csöndbe, hallgatja a visszhangját. Az időt és önmagát feledi. Hall, lát, szagol, érez; újra él. Jobban kell ez a nyelv, mint bármiféle jó marketingszöveggel tálalt önismereti terápia. Agyonanalizálás és életértelme-göngyölítés helyett egy jó Feketét mindenkinek!
2. Martin Buber: Én és Te
A személyes névmások egymás nélkül személytelennek bizonyulnak. Martin Buber ebben a megszólító erejű, lírai esszékötetében „én és te” kapcsolódásának lehetőségeit vizsgálja. Amint megszólítjuk a másik embert, és kimondjuk, „Te”, belekerülünk egy új viszony(lat)ba, térbe. Itt már nem (ön)magunk vagyunk, de elindulhatunk a másik felé rátalálva valami – az én-köröknél – sokkal tágasabbra és valóságosabbra. Nagyon szép, laikusok számára is érthető filozófiai fejtegetés a szeretetről, a végesről és a végtelenről.
- Hamvas Béla: A bor filozófiája
A bor filozófiája mellé somlait kell inni. Bár ennek a – teremtés mámorával telt – bornak az élvezetéhez meg kell érni. De bárhol, bármikor, bárhogyan: Hamvas esszenciális esszéje újra és újra kijózanít, és persze megrészegít. Merthogy e kettő együtt jár. A mámor a tulajdonképpeni, a magasabb józanság, amiből az igaz vallás és a jó magatartás (a helyes borivás, a szívből teremtés) fakad. Minden „ateista” és ateista jegyeket mutató teista ismerősüknek érdemes ajánlani.
- Karinthy Frigyes: Barabbás
„Mondd, Te kit választanál?” Zseniálisan megkomponált novella a tömegemberről és a tömegpszichózisról. Receptre kéne fölírni a Jézust (vagy bármiféle magasabb eszmét) agresszorként hirdető, merev, didaktikus, felemelt mutatóujjakkal hadonászó figuráknak. Meg persze a mindent megevőknek is, bár valószínűsíthetően ők nem tudnák megemészteni.
- Milan Kundera: A lét elviselhetetlen könnyűsége (vagy bármelyik Hrabal, esetleg Örkény)
Közép-kelet Európa. A történelem kereke és benne a kisember (szűkü/ölő) körei. Kisemberség, nagyemberség, emberség. Világmegváltó eszmék és konyhafiló. Fajsúlyos kérdések és frivol szórakozás. Értelmetlen szenvedés és értelmes semmittevés. Relativitáselmélet elsősorban azoknak, akik érzik és élik olykor a jellegzetes "csehszlovák feelinget" és üdvözlik az ezt képviselő (ált. utánozhatatlan) figurákat...
- Gabriel García Márquez: Szerelem a kolera idején (vagy a gyönyörök sötét kútjába ejtő más minőségi esztétikus-erotikus olvasmány)
Folyjon akár dúsan megrakott asztalok mellett a lakoma, akár koszos – hazai vagy dél-amerikai – kisvárosi kocsmák teraszán a füst- és bölcsességeregetés, a szerelmi vágy mindenütt jelen van, és nem hagy nyugtot az embernek, mert grabancánál ragadja meg, és létének legmélyebb értelmét firtatja. A világirodalom tele van egymástól elválasztott, örök-sóvárgásra ítélet hősszerelmesekkel, be nem teljesült, meghiúsult szerelmekkel. A világ rendje sok történelmi korban szemben állt az eredendő szerelmi „rendetlenséggel” – ellehetetlenítve a boldogító kapcsolódást. A mai kor egész más akadályokat gördít a 21. századi szerelme(se)k elé – de érezni, hogy az emberi szabadság a szerelmi kapcsolódás köré vont súlyos történelmi rácsok, tévképzetek miatt ma is korlátozott. Ha megtisztíthatnánk minden ráaggatott hamis tartalomtól, egész biztos, hogy békésebb világban élhetnénk.
- Michael Ende: Momo (vagy A Gyűrűk ura, v. egyéb minőségi mesés fantasy)
Nem mese: a szürke urak – mindenféle változatos formában – itt vannak közöttünk, és zabálják az életünket. Röhögve füstölik el legdrágább szellemi-lelki dohányunk, mert hagyjuk nekik, mert az igazi gyógyszer túl egyszerű, és már rég elgurult látóterünkből. A legtöbben már most a keresésére indulhatnának az úton, amely befelé vezet. Ha magukban, csak pillanatokra is felfedezik azt a mesteri kisembert, Momót (vagy a leghobbitabb Frodót) többé nem fog rajtuk az idő, és képesek lesznek a hétköznapokban is elemelkedni, szárnyra kelni, szívből élni.
