Vasútnál lakom. József Attila egykori város peremére szorult, Korong utcai albérletéhez közel, a vasutakra néző (vagy a vonatok és fülkeablakok és mögöttük a fülke-fényben fürdő tekintetek által bámult?) Mexikói úton nőttem fel. Aki vasút mellett lakik, az már immunis a vonatrobajra. Fel sem tűnik neki, észre sem veszi, hogy repül el mellette a jelen – vasúti síneken. Ha megáll egy pillanatra, és kifelé kémlel a magába zártságból, akkor meghallhatja újra. Sínen vagyunk. Nincs kiszállás.  

Vasútmodell

Nagyon fáj, megszületik az érzéssel párhuzamosan a gondolat. És az agy beáll a szegény-én mellé fájdalomgenerátornak. És tolja egyre nagyobb intenzitással. Ha az illető már megszokta, hogy a saját maga által keresett, már-már vágyott pofont a napja során végre megkapja, önigazolást talál az eseményben, és életprogramját, árnyalt világképét „az engem mindenki bánt” típusú mondatokba sűrítheti. Ha utólag felismeri, és még szórakozni is tud ezen a mechanizmuson, még van esélye. Ha ellenben már a belső bohóca is inkább Munch Sikoly c. képére formálódott, elveszítettük.

Váltók

Ha szűkül a tér és fogy a levegő, érdemes a tágasságot tudatosan keresni. Persze sokan közülünk egyszerűen szeretnek szenvedni. Ez érthető, hiszen a „szenvedés” – főleg a látványos – a környezetünkből (már csak udvariassági alapon is) sajnálatot, még jobb, ha törődést vált ki. Sokaknak ez az energiabeszerző stratégiája. Sokan megtanultak eljátszani valamit ahhoz, hogy hozzájussanak valami máshoz. Ennek ellenpontja, ha valaki képtelen még a minimálisan elvárható társadalmi szerepjátékoknak is megfelelni szubjektív „igazság”-alapon, és elhatárolódik, felháborodik, kivonul. A normális viselkedés (ilyen is van) képes a kompromisszumokra, ugyanakkor konfliktushelyzetben sem önfeladó, népszerű kifejezéssel élve: asszertív. Elfogadja a korlátokat, de hisz a lehetőség(ei)ben.

Vakvágányok és új vágányok

Olykor ki kell futnunk a semmibe ahhoz, hogy aztán befuthassunk egy állomásra, amelynek restijében önfeledten bedönthetünk egy fröccsöt . A vágányzár még nem jelent teljes kisiklást. Lehet tolatni, lesz majd pótkocsi, kereket is lehet cserélni (meg oldani). És persze nem csak a kietlen tájak sötét formátlanságán lehet szörnyülködni, hanem az ismerős vidékek bevett állomásainak neveit is el lehet újra meg újra tiszta szívből mondani, ahogy az Iskola a határonból hazafele Bébéék Győrtől Komáromon és Tatabányán át a Keleti pályaudvarig elsorolják. A váróterem mindig sokat ígér. Mindannyian a csatlakozást várjuk.