Vasútnál lakom. József Attila egykori város peremére szorult, Korong utcai albérletéhez közel, a vasutakra néző (vagy a vonatok és fülkeablakok és mögöttük a fülke-fényben fürdő tekintetek által bámult?) Mexikói úton nőttem fel. Aki vasút mellett lakik, az már immunis a vonatrobajra. Fel sem tűnik neki, észre sem veszi, hogy repül el mellette a jelen – vasúti síneken. Ha megáll egy pillanatra, és kifelé kémlel a magába zártságból, akkor meghallhatja újra. Sínen vagyunk. Nincs kiszállás.