Bár a rockoperában mindig inkább Koppánynak drukkoltam, kamaszkoromban szimpatizáltam utoljára a jelenlegi „királlyal” és magam is úgy látom, hogy 2022-ben inkább faültetésre és szerényebb, alázatosabb, az élőhelyünket is tiszteletben tartó ünneplésre volna szükség, mégis azon kapom magam, hogy vágyom ünnepelni augusztus 20-át. Gondolatban bejárom a bejáratott útvonalakat, a kitaposott, mégis megunhatatlan budapesti ösvényeket, elképzelem, ahogy a gyerekekkel bevesszük a várat, aztán lenézünk a Dunára, ide-oda csapódunk a mesterségek ünnepén, majd vígan masírozunk az Ízek utcájában, a Margit hídon átkelünk, aztán a rakparton végigsétálva megyünk be ingyenjeggyel az Országházba.
A legnagyobb európai tűzijátéknak kikiáltott idei nagy durranás mellett a „dicsőséges” jelzőt olvastam („Államunk megalapítását és első királyunk, Szent István koronázását ünnepeljük a dicsőséges tűzijátékkal a folyó felett” – hív a programturizmus oldal dicsőséges 45 ezer forintos hajókázásra), és elgondolkodtam, vajon mi felelne meg ennek a jelzőnek igazában.
Távol áll tőlem az ereklyekultusz, de az is, hogy kritizáljam bárkinek a nagy hagyományokra visszatekintő szent ünnepét. Egy nemzeti ünnep jó esetben épp arról szólna, hogy „ahányan így együtt vagyunk” (nem csak földrajzilag) sokféle meggyőződéssel, identitással, hitrendszerrel (és -rendszertelenséggel), mindenféle múltbéli sebekkel, régi (vélt vagy valós, de rendre éji homályba vesző) dicsőséggel, egyéni és kollektív traumákkal, eltérő, mégis rokon családtörténetekkel, hungarus és/vagy világpolgár tudattal, különböző ambíciókkal, képességekkel, lehetőségekkel, hagyományőrző és/vagy újító motivációkkal, egy asztalnál le tudunk ülni, egy kenyéren – legalább az új kenyér, vagyis az élet ünnepén – meg tudunk osztozni. Mert az biztos, hogy hálát adni mindig, mindenkor van apropó, elsősorban magáért az életért – ezt bizonyítja leginkább a ritkán dicsőséges, sokszor dicstelen történelmi múlt. Ennek bizonyítéka, hogy itt vagyunk. És ha valóban „István országának” örökségét ünnepelnénk, az sem volna kérdés, kié a dicsőség…
