Javíthatatlan városi (vagy inkább tápos) attitűddel, kevés gyakorlati érzékkel, nagycsaládmenedzsment mellett nem sok hétköznapi zöld sikerélménnyel és egy talpalatnyi kerttel: vissza a természethez. Alább a "gyökérkezelés" néhány kalandos epizódja.
Előttem egy rendes asszony lakott itt, dolgos kezeinek nyomát, a hónapról hónapra új virággal megajándékozó kis díszkertet igyekszem megbecsülni, ha olykor csak hálás rácsodálkozással is. Idén megtermett egy kosárnyi sárgabarack és nagyon várjuk a fügét is. Az új élet reményében földbe ásott, a spájzomban kicsírázott krumpli, hagyma, meg a néhány kornyadozó paradicsompalánta egyelőre nem teszik lehetővé az önellátást. A komposztládánk a kert dísze, bár félig kész tartalmát a kevéssé hatékony téli időszak után kertész barátommal a fenyő alá ástuk, talán nem épp szakszerűen. Házikónk soklábú lakói, mindenféle csúszkanépség csak az éj leple alatt merészkednek elő, bár olykor napvilágnál is okoznak meglepetést. A fiam egészen kikelt magából egy ízben, hogy ugyan mi a fenének teremtett ilyeneket a Jóisten… mondtuk neki, feltehetőleg jókedvében, mert elképzelte, milyen vicces lesz majd igazságosztó Mátyás teremtés ellen lázadó hatévesnek releváns érveket találni a százlábúak létének értelmével kapcsolatban… Az utóbbi időben elszaporodtak a lábtörlőn és a babakocsin rendre nyálkás nyomot hagyó meztelencsigák is. Barátságos kilakoltatással már több ízben próbálkoztunk, úgy tűnik, lassan kénytelen leszek dinnyehéjban sört kínálni nekik delíriumos végső álmot bocsájtva rájuk…
Fügét mutatok
Míg a baba a kerti flórát és faunát kóstolgatja elmélyülten, a másik kettővel az uzsonnát gyakran költjük el pokrócon ülve talpalatnyi kertünkben. Egy hirtelen esőzés miatt a férjem múltkor kutyafuttában az előszobánkba dobta a viseltes darabot – mint később kiderült, alján egy komplett hangyabollyal. A srácok egészen vad rémálmaimat megelevenítve szöktek vígan a konyha felé, míg a kezdeti kíméletes kisepregetés után porszívóval nem kereszteztem útjaikat. Mivel a műveletet kb. hússzor kellett elismételni az elkövetkező két napban, eszembe jutott egy ősi alföldi bölcsesség, melynek így minden bizonnyal eleget tettem: „Ideges vagy? Szedjél hangyát!” (…)
Paradicsom
"Ma is egész nap locsoltam", írtam a májusi esőzések idején többször és írhatnám a mostani nyári záporok idején is kertész barátunknak, aki kevéssé létező kertgondozó tevékenységünk hervasztó következményeit látva gyakran szegezte nekem mindentlátó szemüvege mögül a kérdést, „locsoltad?” Persze csapvízzel locsolni elég nagy luxus, nem csupán a hetekben több Budapest környéki településről keringett vízkorlátozás híre miatt.
A felelős növénytartás témájában még két dolog jut eszembe, egyrészt egy mém, melyen egy fiatal lány boldogan nyúl egy cserép szobanövény felé és mosolyogva mondja neki, „Hazajössz velem meghalni”, másrészt a kibontakozóban lévő új kertgondozó szemlélet és trend, a szabadon nőni hagyott, szabálytalan kerté, amely talán őriz még valamiféle őseredeti „paradicsomlenyomatot”. Antikertész attitűdömmel azt hiszem, leginkább ebbe az irányba sorolnám magam, jóllehet a békénhagyósok azért nem rálegyintősök, rendszeresen nyírják a füvet, míg nálunk leginkább a nap a (végleges) fűnyíró. A szomszéd kertje itt is mindig zöldebb, a jóember minden áldott nap tesz érte, úgy látszik, szívbe írott törvény nála, hogy „felelős vagy a rózsádért”. Ha a "kritikus tömeg" is elkezdené a szívére venni akár csak közvetlen mikrokörnyezete sorsát, jobb, könnyebb és időtlenebb hely lehetne a Föld.
