A Dunánál, a kanyarulatánál. A kősziklára épült visegrádi várral szemben. A kompállomáshoz közel, a parton ülve. A túlsó partra nézve. Egymás mellett, csendben. Néha a hullámok föl-föl dobnak egy-egy gondolatkövet, de sok belőlük csak hordalék, nincs jelentősége, elviszi a víz. Van azonban, hogy a tükröződő eget kémlelve az ember gyöngyre lel, amit aztán ki kell halásznia, akkor is, ha mély a víz, akkor is, ha éget a nap, akkor is, ha odaát már hangol a zenekar…