Vajon hányan gondolnak közülünk jó szívvel a szívükre? Hányan szeretgetik meg az álmukban is éber szervüket gondolatban, és köszönik meg neki a példás munkabírást? Odabentre nem jár elismerés? Pedig – elnézegetve az anatómiai atlaszt – sokkal inkább hús-vér valóságnak tűnik a testi, mint a hétköznapi, sokszor „testetlen”, a zsigeri érzeteket, érzéseket folyton lenyomni akaró, általában középpont és központ nélkül pörgő külső élet.