Sok olyan ember van, aki ujjait kevéssé képes a kor ütőerére helyezni, és meghallani azt a finom pulzálást, mely már egész más ritmust ad, mint egykor. Aki beleragad a régi mintába, a régi paradigmába, az még ma sem érzi, hogy például a szexista poénok mennyire leleplezik nem túl magas EQ-szintjét. Kár, hogy annyira érzékenyek és bizonytalanok vagyunk még ennek a – végtére is – normalitásnak a triviálisként kezelésében, hogy az egysejtűek böffentéseit nem csupán egy lesajnáló tekintettel díjazzuk, hanem erőt feszítünk, bizonyítani akarunk – olyan dolgokat veszünk vadul védelmünkbe, melyeknek „egy bizonyos szint fölött” nyilvánvalóan önértéke van.