Mindig érdekelt, vajon meddig kell az embernek saját benső lehetőségeihez, szellemi-lelki potenciáljához képest lesüllyednie ahhoz, hogy aztán emelkedhessen, és a kizökkent időt a maga szűkös eszközeivel valamiképpen helyretolni igyekezhessen.

 Egy nemes tartású, kontúros szemöldökű és testvonalú, hús-vér földi nőt láthatunk. 

Bőre átlátszó és türkiz színekben játszó. Benső hullámzása, árnyalatai, benne az elevenség kék-sárga-mályva áradása azonban nem evilági. Magával ragadja nézőjét. Ahogy igéző tekintete is. Méltóság, erő, ugyanakkor törékenység és finomság sugárzik belőle. Hűvös nyugalom és belső izzás együtt van jelen a képen.

A Tiffany-lányka a női(es)ség mibenlétének, misztériumának izgalmas fény-árnyék játékból születő ábrázolása. Gyöngyházfényei Vénusz kagylóhéját megnyílásra, ragyogó bensejét pedig kiáradásra hívják.

Az erdő kékje hajnali – az éj sötétje kétes kilétű, kísértő árnyaival már elvonult,

de a fény még csak dereng.

Az elengedés, elmecsöndesítés, a zsigeri reakció átkonvertálásának fontosságára már igen sok fórumon felhívják a figyelmet  a kommunikációs szakemberektől a mindenféle lélekgyógyítókig.  Sokan azonban túlbonyolítják a személyiségünk fejlődése szempontjából létfontosságú konfliktushelyzetek kezelési módjait. Nem kell ide ördögűzés, önmegtagadás, melodráma: elég csak egy kis figyelem. Íme egy egyszerű, de nagyszerű stratégia:

Kezdetben – pár minden maradék kiküzdött, létértelmesség-érzetet száműző párbeszéd után – csak sötétedés után jártunk játszótérre. A gyermekfoglalkoztató programok színvonalával sem volt szerencsénk eleinte, meglepő volt konstatálnom például, ahogy – más anyukákkal és csemetéikkel egyetemben – egy szappanbuborékokkal és különböző affektált állathangokkal sűrűn telefújt térben ülök, passzív befogadóként, illetve elszenvedőként. Ezt az esetet szimbolikusnak éreztem. Elhatároztam, gyermekem egészséges mentális fejlődése és a magam idegállapota érdekében messzire kerülni fogom a hasonló alkalmakat. Az elkerülő hadművelet túlontúl is jól sikerült, ebből az ellenattitűdből tehát – ezúttal gyermekem szociális fejlődése érdekében – valamiféle kompromisszum felé kellett hajlanom, tovább kerestem. A keresés a baba-mama fogyasztói hiper(market)térben viszont heroikus vállalkozásnak bizonyult…

Az elidegenedés lelki valóság, lélekállapot. Valamiféle tetszhalál. De mindképpen elrejtett, eltemetett tartalmak jellemzik és mély pesszimizmus az élettel, az emberekkel és önmagunkkal szemben.